Kevdes Csaba!
Azért hivatkozom a cikkedre a saját blogomon, mert úgy tartom méltónak, hogy "otthonról" vélekedjek.
Őszintén örvendek, hogy végre valaki látja a valóságot, az évek(vagy inkább évtizedek?) óta égető problémákat és nemcsak hogy látja, de el is mondja, szépen, tisztán, érthetően, úgy, ahogy kell.
Szánom azokat, akik még mindig csak az orrukig látnak, és mindennemű elvonatkoztatás nélkül beleakadnak, ha bármi negatívat is mondasz a székelyekről. Hát persze, fáj a kritika. Hogy a fenébe ne fájna, ha be kell látni, hogy nem fentről kéne várni a változást, hanem embertől-emberig haladva kéne szépen lassan átalakítani a régi berögződéseket, amik mindig csak hátráltatták ezt a vidéket. Nem konkretizálok, mert te már megtetted és éppen eléggé célba találtál ahhoz, hogy számomra itt fölösleges legyen bármilyen részletezés.
Akik fel sem fogják, hogy mit szeretnél közvetíteni feléjük, azoknak azt üzenem, hogy az ember "sajnos" a hibákból tanulhat a leginkább. Ha az egekig dicsérnék az elmúlt húsz év politikai és társadalmi produktumait, csak annyit érnénk el, hogy továbbra is álomvilágban élne kétszázezer vagy nemistudomhány ember. És ez senkin nem segít.
Nem vagyok székely, de vannak székely ismerőseim és járogatok Hargita és Kovászna megyébe is. Mint külső szemlélő, az a véleményem, hogy valaki jól megtanította ennek a vidéknek az önámítást, és ez csak szerencsétlenséget és még nagyobb elhagyatottságot szül. Komplexusokat.
Örvendek, hogy megírtad a cikkedet, mert szükség van rá. Akkor is, ha széllel szembe megy.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése